Hűtőszekrény? Na, az nincs az erdőben!

Élelmiszer – Tárolás

Az élelmiszer megszerzésénél talán még nagyobb probléma az, hogyan tároljuk a megszerzett élelmiszereinket. A romlott élelmiszer fogyasztása erősen ellenjavallt, hiszen az esetleges egészségügyi következmények (hasi görcsök, hányás, hasmenés) jelentősen legyengítik a szervezetünket, ráadásul komoly folyadék veszteséget is okoznak, amit szintén nehéz pótolni.

A húsfélék (legyen az vad vagy hal hús) tartósítására primitív körülmények között a legjobb és legegyszerűbb megoldás a füstölés. Készítsünk egy min 2m magas piramis alakú állványt fából, amiben min. 1m magasság fölött fel tudjuk akasztgatni a füstölni kívánt húst. A füstölő külsejét fedjük be vastagon zöld lombú ágakkal, hogy a füst csak felfele tudjon távozni, majd pedig rakjunk a piramis aljába tüzet. Ne feledjük a füstölés lényege, hogy a hús a füstben szárad ki és nem éri azt közvetlen meleg vagy láng. A húsokat amennyiben van sónk, előtte sózzuk be alaposan, hogy minél kisebb legyen a nedvesség tartalmuk, illetve a só maga is tartósítja őket egy bizonyos fokig.

Hal sózása Forrás: lolabfilms.hu

Általánosságban elmondható, hogy az úgynevezett vermelés az egyedüli megoldás az élelmiszereink tárolására primitív körülmények között. Ássunk egy 1-1,5m mély gödröt, lehetőleg a környezetétől elkülönítve (becsomagolva) helyezzük bele az élelmiszereket és fedjük le azt zöld lombú ágakkal. Amennyiben van plusz vizünk, locsoljuk le a tetőnek használt ágakat. Ezzel beindítunk egy hőelvonásnak nevezett folyamatot, amikor is a gödörből lévő meleg levegő felszáll és elkezdi elpárologtatni a vízcseppeket, aminek hatására a gödör hőmérséklete hűlni kezd. Ha hosszabb távon gondolkozunk, akkor ássunk egy oldalsó bejárattal rendelkező pincét, aminek a tetejére farönköket teszünk majd pedig a kiásott földdel befedjük azt.

Juhász Ákos és Heim Tankréd

Megjelent a Kaliber Különszám 2017 Ősz (31.) magazinban.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás