Túlélés.hu

Mi tegyünk kutyatámadás esetén?

Futás és kerékpározás, de néha egy könnyed séta közben is belefuthatunk területüket agresszívan védő ebekbe.Ráadásul egy lakatlan területen elég nehéz eldönteni, hogy mit tekint a kutya ösztönösen a saját területének. Ha egy ilyen helyzetben találjuk magunkat, mindig a kutyát figyeljük és igyekezzünk úgy helyezkedni, hogy valami közénk kerüljön. Például a kerékpár, amit ha állunk magunk elé tudunk fordítani és így egyfajta védőfal mögött el tudunk sétálni a kutya mellet. Amennyiben ülünk a biciklin, akkor azt a lábunkat, ami a kutyához közelebb van, emeljük fel, ezzel is csökkentve annak a valószínűségét, hogy megharapja azt az utánunk loholó állat. Ha kerékpározás közben szeretnénk, fegyvert viselni tartózkodjunk a lapos kisméretű ám csőre töltve nem viselhető öntöltőktől! Mert nagyon kevesen vannak azok, akik a fenti körülmények között képesek lennének tekerni, mint az őrült, úgy hogy nem fogják egyik kezükkel sem a kormányt.

Kutya ellen az egyik leghatásosabb eszköz a PV spray, bármennyire is tiltott a közterületen való viselése. A kapszaicin hatóanyag erősen ingerli a kutya szaglószervét (aminek érzékenysége többszöröse az emberének) ezért az jellemzően megtöri a támadást. Kerüljük az ultrahangos kutyariasztó használatát, területét agresszíven védő eb erre jellemzően csak még agresszívebben reagál. A támadó kutyát fújjuk le sprayel, próbálkozhatunk a “Helyedre!” vezényszóval is, de ez a parancs jellemzően a kóbor kutyáknak semmit sem jelent. Ha gyalog vagyunk ne fussunk, ez csak a zsákmány szerző ösztönt erősíti a kutyában, ráadásul minimális az esély arra, hogy gyorsabban futunk mint ő. A gáz-riasztó fegyver paprikatölténnyel annyiban jobb, mint a paprikaspray, hogy viselési engedéllyel legálisan nálunk lehet, valamint a döreje és torkolattüze akkor is nagy eséllyel rettenti el az állatot, ha amúgy a gázfelhő nem találta telibe a fejét.

Ha közvetlen test-test elleni küzdelemre kerül sor, gyengébbik kezünket emeljük védekezésre, erősebbik kezünkkel pedig hosszú orrú kutya esetén üssük a felső álkapcsát. Elég erős ütés esetén ezt meg tudjuk repeszteni esetleg eltörni, ettől a támadást biztosan abba hagyja. Rövid orrú kutyáknál a has és a tompor az egyedüli támadható felület, jellemzően ezek az ebek jóval kitartóbbak, akár több késszúrás után is kitartóan fogják az áldozatukat. Megoldás lehet még ha öklünket a kutya szájába próbáljuk tolni, minél mélyebbre ezzel is megnehezítve a légzését. Ilyenkor a támadás -a kialakult oxigén hiány miatt- megtörik.

Kutya támadás után sebeinket a fertőzések (tetanusz, veszettség, kezeletlenül mindkettő halálos kimenetelű!!) elkerülése érdekében haladéktalanul mutassuk meg orvosnak!

Megjegyzés: kevesen tudnak valós kutya támadásról beszámolni, én két test-test elleni küzdelmet is megjártam, az elsőt még kisgyerekként ahol egy kapu előtt elbiciklizve a nyitott kapun két óriás snauzer és egy kuvasz ugrott nekem. A hátamon és a koponyámon még mindig látszódnak a forradások. A második eset kb. 10 éve történt ott egy komondor volt a támadó és a bal alkarom, a hasam és a jobb kézfejem sérült a védekezés közben. Mindkét esetben elmondható, hogy nem szenvedtem súlyos sérüléseket, túlélésem az első esetben valószínűleg csak az Isteni gondviselésen a második esetben pedig a szerencsémen múlt.

Juhász Ákos

Megjelent a Kaliber magazin 2017 Március-i (227.) számában.